Wong Ji Csüng mester ernyedten üldögélt egy mohos sziklán. Nem ment valami fényesen a meditálás. Sajgott a háta, folyt az orra, ráadásul állandóan az a tetves, buta, hülye vicc járt a fejében Buddha szakálláról... Aztán valami halk, bátortalan neszezést hallott a háta megett. Megfordult...-- Tanítványom!
-- Izé, mester... Visszajöttem.
-- ... -- mondta, Wong Ji Csüng, de azért lelke mélyén örült. -- No, és mit találtál a megvilágosodáson túl?
-- Öö, őő, izé. Fehérséget, azt hiszem. Levetkőztem az akaratom, megszabadultam minden vágyamtól és hívságtól. Azután már csak a Semmi volt...
-- Te ostoba tulok! Te kuplerájban jártál, nem a nirvánában! Ülj le azonnal meditálni! -- dörögte Wong mester. Aztán elégedett félmosollyal arcán elballagott a szikla mögé, és egy jót pisilt a homokba...
Utolsó kommentek