-- Van itten ez a szentimentális, sitkós duma a futkározó egerekről, meg én már akkor is itt voltamról, meg bezzeg, hogy vereslik a szememről, csillognak a metszőfogaimról, meg efféle hatásvadász durrogtatások. Nade... Tessék vállalni az orcánkat! Tessék fotót felrakni (hehe, egy vámpír a fényképésznél hehe) nem ilyen dzsunka-gagyit, aztán lehet osztani az észtet. És erről eszembe is jutott egy remekbeszabott, messzemenően ide illő tanmese.
A tavaszi patak jéghideg vizében két angolna úszik. Alig csillan egyet baljósan a halódó nap fénye, s vet tajtékot habok nyoszolyája, az egyik angolnát már ki is kapja egy gyönyörű fiatal földműveslány. A másik angolna megrettenve úszik tovább, de ő sem jut messzire: egy perc múlva már szorongatják is a rút öreg cserzővarga aszott kezei. Estére már mennek is mindketten a levesbe...
Melyikük jutott messzebb a teljesség útján?
-- ?
-- ...
-- Nem tudom, mester -- szepegett az Ébenbőrű miközben zavartan rágyújtott egy szantálfüstölőre.
-- Hát, amelyik az édes-savanyúba ment. És holnap ne végy magadhoz rizst, nem tesz jót neked...
A Zsötemnek meg üzenem, hogy konkurencia a kapu alatt. Reszkess!!!
Utolsó kommentek