-- Mondd, Mester, neked nem hiányzik ez a mi pöffeszkedő, önhitten korlátolt Zsötem atyánk?
-- Ó, nem.
-- De, Mester, végül ő is a mindenség része, nem?
-- Ó, igen.
-- Hátha, valami baja esett... Kitörte a lábát a zuhany alatt, nem tud mozdulni, csak nyöszörög, éhezik, és tüdőgyulladást kap... Esetleg elvágta a torkát borotválkozás közben, és most kivérezve fekszik az iszamós csempéken, csak a macskái nyivákolnak és lefetyelnek körötte...
-- Holnap ne végy magadhoz rizst, mert nem tesz jót neked. Hagymázas, lidérces ostbaságokat fecsegsz tőle.
-- De akkor hová tűnt Zsötem?
-- Megtudod, ha eljött az ideje. De most elmondok neked egy történetet, majd abból tanulsz...

... Egy téli este Wong Jin Csüng a kolostorudvaron sétált, amikor hullani kezdett a hó. Egy szerzetes odalépett hozzá és átszellemült arccal így szólt:
    -- Milyen csodálatos ez a hóesés, nemdebár?
    -- ?
    -- Úgy értem, minden hópehely pont a számára kijelölt helyre libben. Pont oda, és pont akkor... És így van ez jól...
    -- Te egy pszichopata elmebeteg vagy, bazmeg -- válaszolt Wong mester, és azonmód kidobatta a kolostorból.