"Krisztusteste. Krisztusteste" -- mondogatta Zsötem Atya az áldozás alatt, és mindenkinek, aki megállt előtte, a szájába nyomott egy Tesco gazdaságos ostyadarabot (a dobozon ez volt a szlogen: »Isteni!«)."Na, maradt még egy-két katona. Ki kéri?" -- nézett körbe a kiváló lelkipásztor az istenházában, de érdekes módon csak a fölös krisztusvérére akadt volna vállalkozó a gyülekezetben.
Miután az ájtatos vasárnapi teofágiával, azaz a keresztyénység esetében voltaképpen rituális kannibalizmussal végeztek, Zsötem Atya alig várta, hogy a lélekben megtisztult nyáj elkotródjon végre folytatni a megszokott vétkezést, hogy végre válaszolhasson ezeknek a pimasz buddhistáknak.
"Odafordítom a másik orcámat is, és odaadom a fél köpenyemet is, ahogy az Írás parancsolja, de mindennek van határa!" -- tajtékzott, miközben buzgón skribálta az aktuális riposztot. "Majd én megmutatom ezeknek, hogy hol lakik a magyarokistene!" -- mennydörögte, aztán krahácsolt egy kicsit, mert megfázott egy cseppet a kifejezetten hideg templomban. Elővette hímzett, monogramos keszkenőjét, és -- a pap is csak ember -- kifútta az orrát alaposan, majd egészségi állapotát ellenőrzendő megtekintette a napvilágra került produktum állagát.
És ekkor: mirákulum! alleluja! és hozsanna!, valóban csoda történt.
Megjelent neki a Szent Szűz.
Kinek pirítóson, kinek egy aluljáró falát csúfító beázáson -- kinek pedig, nos, egy keszkenőnyi kocsonyás állagban.
De a lényeg mégiscsak az, hogy Isten anyja volt, a csodatévő.
Zsötem Atya ekkor már biztosan tudta, hogy jó úton jár, és most aztán igazán a pogányok orra alá dörzsölheti a kénköves benediktumát.
Hogy pontosan miről diskurált a lelkipásztor és Szűz Mária, azt nem tudjuk, arról még apokrifok sem maradtak fenn, de annyi bizonyos, hogy Zsötem Atya feje körül glória fénylett attól kezdve, és mindenki tudja, hogy ez csak a legnagyobb szentek tulajdonsága.
Vagyis -- mondjuk együtt, testvéreim -- Zsötem Atyának mindig igaza van. Jobban mondva immár: Szent Zsötem Atyának.
"A hegyibeszédet figurázod ki, mi?!" -- rótta a sorokat szélsebesen a vitriolba mártott plébánosi penna. "Nem baj, tegyetek csak kedvetekre, sőt, itt vannak a nyájhoz tartozók is, ismérjétek meg őket, tegyétek rajtok is a kedveteket, mert ők mind boldogan halnak mártírhalált, olyan erős az ő hitük és a záróizmuk! Tökmindegy ezért, hogyan próbálják megkísérteni őket, rendíthetetlenül közelednek Isten Országa felé. Ami meg a koplalást illeti, a Bociszemű Hippi negyven napig nem evett semmit. Sivatagban. Hát ezt csinálja utána valaki azon a Vhalakin khívül, akhi egyszer khét hhónapig nem evett shemmit!"
Szent Zsötem Atya szokás szerint diadalt aratott, amiképpen, azonképpen.
Mert az Úristennek ezer esztendő csak egy pillanat, amiből logikusan következik, hogy az új testámentommal az utolsó szövetség köttetett meg ember és Isten között. Ami régen buddhizmus vagy bibsizmus volt, az már felülbíráltatott, korszerűsíttetett a Birka kínhalálával és megpecsételtetett a kifolyó vérrel és vízzel.
Mert az Úristen úgy szerette e világot, hogy önmagát is kinyírta, hogy ezzel az überelhetetlen mutatvánnyal bizonyítsa: a saját fejét csak ő tudja felzabálni. Más legföljebb csak autofellációra vetemedhet, azt meg az Uroborosz-féreg csinálja.
Utolsó kommentek