"...snevígyminket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, ammen!" -- fejezte be a negyvenharmadik Miatyánkot is Szent Zsötem Atya, amikor elhatározta, hogy kis pihenőt tart a saját magára kiszabott penitencia teljesítésében. Akkurátusan megtömködte a pipáját, és savanyú arckifejezéssel bámult ki az ablakon.A telefoncsörgésre összerezzent.
"Vell, havarjú, oldboj?" -- recsegte a borízű hang a készülékből.
Mintha a végítélet harsonája szólalt volna meg valahol, a felhők fölött. És nem is kellett több, Szent Zsötem Atya tudta. Peebody ezek szerint komolyan vette a valaha tett ígéretét, és diadalmasan visszatért.
Íme, a büntetésem: Isten nem bottal ver -- gondolta Szent Zsötem Atya. "Hát valóban megérkeztél, Károly?! Milyen volt a repülőút?" -- próbálkozott az olyankor kötelező udvariassági frázisokkal, amikor a hátunk közepére se kívánt régi ismerős bukkan fel, akit valami miatt nem akarunk/tudunk/merünk rövid úton lerázni.
"Tvaz ólrájt, prézd bi Dz$ízö$z, májfrend. Vatarjór plen$z for cunájc?"
"Hogy mit csinálok ma este? Mit is... Lesz ügye a szokásos hittan, aztán a szentmise..." -- sorolta félszegen Zsötem Atya, ám az amerikai hittérítő beléfojtotta a szót. "Den icc $zetld, vi $ell $zí íc$adör in máj c$örc$! Cunájc!" -- és, ahogy a filmeken szokás, elköszönés nélkül lerakta a kagylót.
Peebody Szent Zsötem Atya nemezise volt, még a bencés gimnáziumból, és hősünk sokat és igaztalanul szenvedett miatta. Rebesgették, hogy a TV-evangelista diákévei alatt egyszer az asztal alá itta Szaniszló testvért, a bencés történelem--orosz szakos szerzetes-tanárt, akinek az volt a kedvenc mondása, hogy "mindenkinek meg kell innia naponta a maga adagját: kinek két poharat, kinek négy litert!" És Szaniszló testvér lelkiismeretesen ragaszkodott is a maga porciójához, aminek köszönhetően az óráin csodálatos átalakulásokon ment keresztül a világ históriája, és annak adott jobb jegyet, akit gyakrabban látott a borospincékben poharazgatni.
Peebody talán legnagyobb gaztette az volt, amikor a Pokol Angyalai néven elhíresült motoros galerihez csábította a jószándékú tapasztalatlansága miatt könnyen befolyásolható ifjú Zsötemet.
Akkor és ott, a vad huligánok között eltöltött néhány hét alatt ismerte meg Zsötem Atya az élet legsötétebb árnyoldalát, és néha csak igen kicsin múlott, hogy nem kellett belekóstolnia a börtönvilág fülledten bensőséges, és bizonyos szempontból igencsak férfias mindennapjaiba, amihez később valamelyest szelídítettebb formában ugyan, de mégiscsak kénytelen volt hozzászokni a papneveldében, ám mely gyakorlat a repetíció ellenére sem vált a kedvenc bűnévé.
És most hirtelen a különféle bűnök sokkal többet nyomtak már a latban, mint addig valaha is.
Peebody megjelenése ugyanis szó szerint a közelgő világvégét jelentette, mert -- ezt Szent Zsötem Atyán kívül senki sem tudta kerek e világon, és neki is csak a Szent Szűz súgta meg tegnapelőtt -- a prédikátor egyike volt a Végítélet Négy Lovasának.
Szent Zsötem Atya tudta: hamarosan felelnie kell úgy a saját, mint a teljes nyájának bűneiért.
Papunk nem tudta, mitévő legyen, ugyanaz a vizsgadrukk bénította most, mint a szemináriumi vizsgák előtt.
Ezt hogy úszthatná meg?!
Tipródott és gyötrődött, akár a vértanúk és Júdás. Aztán döntött.
Sehogy.
Ha már lúd...
(A következő rész tartalmából: Szent Zsötem Atya szoftveresen turbózott fergetegként leleplezi a buddhista ármányt és a Másik Kiscsajt!)
Utolsó kommentek